Vasalás, ruha javítás professzionális kényelmi szolgáltatás Debrecenben

Ruháink nyaralása

A ruháinknak is szükségük van gondoskodásra!

Itt a tavasz a nagytakarítások és gardrób frissítések ideje.

„Nyáron nyaralok, télen telelek” – énekli Micimackó, pedig az ő könyvbéli bundáját nem is fenyegetik a molyok, ezért aztán még tisztíttatni sem kell. Nemcsak kedvenc mesehősünknek, a mi ruháinknak is kell a pihenés. Mégpedig úgy ahogyan a dalban van. Tavasz elején eltesszük pihenni a téli holmit, ősszel pedig téli álomba szenderülhetnek a nyári ruhák.

Ezeknek a „pakolásoknak” is van ám csinja-binja Nem mindegy hogyan tesszük el pihenni ruháinkat, kabátjainkat, szőrméinket, vagy épp téli gyapjú paplanunkat.

Következzék hát egy kis tárolási tanácsadás.

  • Alapszabály

A téli holmikat mossuk, vasaljuk, illetve amelyik azt igényli tisztíttassuk ki, mielőtt eltennénk. A vasalás alól kivétel a fehér ingek és blúzok, mert azok, ha hónapokat állnak vasalva megsárgulhatnak.

Ha tisztítóról van szó akkor kerüljük a nagy áruházakban található shopokat, ott ugyanis nincs képzett szakember, és általában mindent ugyanazon szerrel mosnak. Inkább keressünk klasszikus vegytisztítót, ők értenek a szakmához.

 

  • A tárolás helye, avagy a gardróbszekrény

Először is ajánlatos teljesen kiüríteni, alaposan kiporszívózni, aztán nedves-mosószeres ruhával áttörölni. Pár órányi szellőztetés után kezdődhet a pedáns bepakolás.

Az öltönyök, kabátok, kosztümök, gyapjú pulóverek, sapkák sálak, szőrme holmik, bundák csupa finom falatok molylepkéinknek, már ha meghívjuk őket egy kis lakomára. Sok féle formában vásárolható molyirtó szer, nekem a legjobban bevált a Raid kicsi zseléi.

raid molyírtó

Hernyóselymek közelébe is ezeket tesszük, vagy friss vágott dohánylevelet.

Előkerültek a nyári ruhák, átmostad és most halomba rakva áll vasalásra várva? 

De ha nem szeretsz, nincs időd, vagy egyszerűen nem akarsz vasalni, akkor bízd szakeberekre!

Mi érte megyünk, elhozzuk, kivasaljuk és helyedbe visszük. Te pedig az értékes idődet kellemesebb dolgokkal is töltheted.

Kövess bennünket, lájkold az oldalunkat a Facebook-on is

 

Kellemes napot kívánok!

Vasaló tesztek

Nemrég sajnos tönkre ment a háztartási vasalóm. Recsegett, ropogott aztán füstölt, vége. Persze már nem garanciális, úgy kb 5 hónapja lejárt, így reklamációnak már helye nincs.

Elkezdtem hát bújni az információs oldalakat, hogy mi lenne a jó választás. Azt tudtam, hogy sima gőzölős vasalót nem veszek, inkább egy gőzállomást. Vásárlói tapasztalatok alapján, ahol sok a vasalni való ott lényegesen megkönnyíti a munkát, hatékonyabb és gyorsabb is. napokig minden szabad időmben olvastam fórumokat, leírásokat és végül 3 típusra koncentráltam, BOSH, Tefal és PHILIPS.

vasal_tesz1

Fontosnak tartottam a

– teljesítményt, legalább 2200-2400 watt,

– a gőznyomást, minél nagyobb, annál hamarabb simul a ruha,

– a víztartály nagyságát, a 400 ml-az pillanatok alatt elfogy, inkább 1- 1,5 literes a kényelmes

– minél rövidebb legyen a felfűtési idő, mert nem mindegy, hogy 2 perc, vagy 10 perc

Aztán ami végül az egyértelmű befutó lett az PHILIPS GC9040, ami nagyon megtetszett -túl azon, hogy a fenti kívánalmainkat mind eleget tesz-, hogy csukló kímélő  Ez a kialakítás feleslegesség teszi az olyan megterhelő mozdulatok ismétlését, mint a vasaló sarkára állítását. A vasaló könnyű (1,2 kg), így a vasalás egyszerű és kényelmes élményt jelent.

GC9040_02-D3P-global-001 GC9040_02-D2P-global-001

No persze, csak annak öröm a vasalás aki szereti csinálni.

Ha Önnek teher, vagy egyszerűen nem akar vele foglalkozni, bízza ránk!

Mi érte megyünk, elhozzuk, kivasaljuk és helyébe visszük ruháit. Sőt, ha szükséges meg is javítjuk azokat.

Az értékes időt kellemesebb dolgokkal is töltheti.

Kövessen bennünket, lájkolja az oldalunkat a Facebook-on is

vasalunkesjavitunk@gmail.com

Moss ügyesen, vasalj keveset!

6 Tipp, hogy könnyebb legyen a vasalás

1.: Figyelj a programra!
Aki a gyors programban hisz, nézzen utána, egyáltalán nem biztos, hogy takarékosabb, mint a hagyományos! Egy viszont biztos, hogy amit nyerünk a rövid mosással (amit a gép végez és nem mi) azt el is bukjuk többszörösen a vasalásnál, mind energiába, mind fáradságban

A mai mosógépeket sok remek program van, amit tapasztalatom szerint az emberek többsége nem használ. Pedig érdemes! A finomabb, gyűrődésre hajlamos darabokat válogasd külön és tedd be gyapjú, vagy kímélő programra. Kevésbé gyűrődik és sokkal kíméletesebb az anyagokkal.

2.: Készülj fel!
Ne legyél rest, és áldozz az előkészületekre. Ne csak szín, hanem mosási szükséglet alapján is szelektálj.

article-1160671-02A0E6B400000578-755_468x527-266x300

3.: Le a hőmérséklettel!
A gyűröttség foka függ attól:

– mennyire van megtömve a gép.

– milyen a hőmérséklet, nem mindegy, hogy szintetikus vagy pamut 60 fokos a program

Ezért spórolsz sokat, ha inkább alacsonyabb fokon mosol, amit megfelelő hatásfokú mosószerrel meg is tehetsz. Persze csak akkor, ha a mosnivaló szennyezettsége megengedi.

 mosogep_nagy

 

4.: Van alternatíva!
Nagy „kedvencem” a bio mosó és öblítőszerek. Nagy divat, sokat olvashatunk róla. Személyesen is kipróbáltam őket, sőt másokat is kértem, hogy teszteljék. Egyértelmű tapasztalat, hogy csak lágy vízben, mérsékelten szennyezett ruháknál hatékonyak. Ahol magas a víz vas tartalma és még kemény is, ott több kárt okoz, pénz pazarló és a végeredmény siralmas.

Tehát a mosáshoz adagolt calgon, lágy és kellemes ruhákat eredményez száradás után, míg az ecet erre sajnos a fent említett víz minőség esetén nem képes. A jó minőségű öblítők pedig sokáig kellemes illatot árasztanak

5.: Figyelj a végén is!
Nem kell feltétlenül mindent a legmagasabb fordulatszámon centrifugálni, ami a gépet is terheli, energiát is fogyaszt, ráadásul egyes anyagokat a kelleténél jobban összegyűr. Ahogy az is, ha a gépben pihentetjük a ruhákat a mosási ciklus után, inkább teregessünk azonnal.

6.: Teregess okosan!
Lehet, hogy van szárítógéped (vagy mosó-szárítógéped), de ez nem jelenti, hogy ragaszkodnod kéne a használatához. A szárítás rengeteg energiát fogyaszt, csak akkor ajánlott, ha elkerülhetetlen, például sietsz, vagy penészedésre hajlamos a lakás. De ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a szárítógépből kikerülő ruhák lényegesen kevesebb vasalást igényelnek. A vállfa is sokat segít.

images

 

De ha nem szeretsz, nincs időd, vagy egyszerűen nem akarsz vasalni, akkor bízd szakeberekre!

Nem szeretnél idegent a lakásodba engedni? Igazad van, ne is kerülgess senkit!

Mi érte megyünk, elhozzuk, kivasaljuk és helyedbe visszük. Te pedig az értékes idődet kellemesebb dolgokkal is töltheted.

Kövess bennünket, lájkold az oldalunkat a Facebook-on is

vasalunkesjavitunk@gmail.com

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!